Barion Pixel

A mesék terápiája – a legjobb gyerekvitamin

Ritkán készül ilyen személyes cikk a blogra, de ez egy kivételes helyzet. Egyrészt azért, mert magam is érintett vagyok benne, másrészt pedig azért, mert egy újfajta esti rutin során a gyerek és a szülő is jól járhat ugyanabban az időben!

Első gyermekünk születésekor nagyon fontos szempont volt – mivel férjem angol, én meg erdélyi származású vagyok -, hogy mindkét nyelvet elsajátítsa és mentesüljön a nyelvi akadály okozta problémák alól. Arról nem is beszélve, hogy nagyon nagy előnyre tesz szert, ha két anyanyelve van az embernek.

A mesélés nem mese!

Nálunk gyermekünk születésétől fogva családi rituálé a meseolvasás: én magyarul, párom angolul szórakoztatja kisfiunkat. Az is kimutatott tény, hogy akár már magzati időszakban is el lehet kezdeni. A kétnyelvű gyermekeknél azt is szokták mondani, hogy esély van rá, hogy esetleg később szólal meg a gyermek, vagy egyik nyelvben erősebb lesz, ezért tényleg nagyon fontos volt számunkra, hogy egyformán kapjon mindkét nyelven impulzust a kezdetektől.

Igen, tényleg van értelme!

Ha lenne annyi ezresem, hogy hány embertől megkaptuk, hogy minek olvasunk neki, mert úgysem érti? Iszonyatosan nagy tévhit és nálunk is számos jótékony hatása mutatkozott meg. Mi úgy gondoltuk, hogy a legjobb megoldás és segítség – nem is beszélve a prevenciós hatásáról – a meseolvasás. Természetesen számos szakirodalom és kutatás szól a meseolvasás jótékony hatásáról és arról, hogy hogyan hat a gyermek pszichéjére, ennek ellenére számos olyan kutatásról is olvashatunk miszerint kevés az a család, ahol az esti mese a napi rutin része.

Összekötve a kellemest a hasznossal

Mint családi rituálé, biztonságot nyújt a gyereknek és megerősíti a kapcsolatot a szülőkkel. Van, mit várjanak, könnyebb a fektetés, egy kis közös program a szülővel. Nálunk az a rendszer is kialakult, hogy egyik nap apával fekszik – ilyenkor én felveszem a harcot a szarkalábakkal a rizs olajat, acmella kivonatot és koffein port tartalmazó Szemkörnyékápoló Stift segítségével -, másik nap anyával. Így ez abban is segít, ha a gyermek esetleg kezd anyásabb lenni, akkor apával is legyen egy közös programja. Segít a szabálykövetés kialakításában is.  Történethallgatás közben a gyermek ellazul, kellemes meditáció is egyben, kiegyensúlyozottabb, segíti a belső harmónia elérését. Ezáltal nagyobb empátiával is rendelkezik környezete iránt.

Finom masszázs után még édesebb az álom

Az ellazult állapotot tovább segíthetjük azzal, ha a fürdés után ilyenkor végezzük a babamasszázst. Bár vannak, akik nem hisznek benne, tapasztalataim szerint ennek igen jótékony hatása van. Én a sheavajat és az ápoló körömvirág kivonatát gazdagon tartalmazó Testápoló stiftet használom ilyenkor, mert az már a felkenéskor is masszírozza a kicsit és könnyebb vele dolgozni is, nem folyik ki, nem lehet belőle túl sokat adagolni. Nem utolsó sorban közös mókának sem rossz, főleg akkor, ha ő is „kidekorálhat” engem a kedvenc ligetszépe olajat és zöldtea kivonatot tartalmazó Arcápoló stiftemmel, mondván, anyának is kell egy kis kence!

Mivel babáknál és kisgyermekeknél az illóolajak bőrön való használata gyakran nem ajánlott, az E-keverde segítségével illóolajmentes változatot állíthatunk össze.

Szókincset és hallás utáni szövegértést fejleszt a mese

A visszajelzések szerint a fiunknak mindkét nyelven kiegyensúlyozott a szókincse, sőt még a vele egykorúak szókincsét is meghaladja, tud már összetett mondatokat alkotni. A mesélés ezen felül edzésben tartja a kreativitást és a gyermek asszociációs képessége is fejlődik, valamint a döntéshozatal képessége, hogy van választása, hogy mit szeretne az adott lehetőségek közül. Például, utazás előtt eldöntheti, melyik játékát szeretné a bőröndbe tenni, és sokszor a könyvespolchoz megy, hogy kedvenc meséit csomagoljuk be. A mesélős estéknek köszönhetően karácsonykor is ugyanolyan izgatottság tölti el, ha egy mesekönyvet kap, mintha a következő játékfigurát rejtené az ajándék csomagolása.

Oldják a stresszt és fejlesztik a személyiséget is a történetek

Ha egy gyermek közösségbe jár, ott mindennap stressz éri. Osztozkodni kell a játékokon, konfliktusokat él meg, megtapasztalja az igazságtalanságot, ami őt, vagy a barátait érinti. A mesék segítenek abban is, hogy ezzel a stresszel egészséges módon tudjon megküzdeni, hiszen a sárkány, a gonosz boszorkány és más negatív szereplők mind azokat az embereket és helyzetek személyesítik meg, akik – és amelyek – jelen vannak a kicsi életében. Ugyanígy, a jó és igazságos király és a csillogó páncélú hős segít legyőzni ezeket a negatív dolgokat. Mivel a gyermek általában a jó szerepébe képzeli magát, a jellemfejlődését is segítik a varázslatos mesék.

0
A kosár tartalma