Barion Pixel

A tested legérzékenyebb része különleges figyelmet érdemel!

Nem, most nem arról a részről lesz szó, hanem a szemkörnyék vékony és sérülékeny bőréről! Ez a terület különleges ápolást igényel, hiszen itt jelennek meg először az öregedés jelei.

A szemkörnyék bőre igen érzékeny és minden kiolvasható belőle. Ha dohányzik valaki, túl korán kezd ráncosodni, ha sokat nevetünk, apró ráncokkal emlékeztet a vidám pillanatokra, ha pedig túl sokat éjszakázunk, karikákkal jelzi, hogy pihenésre lenne szükségünk. Ahogy öregszünk, ezek a jelek egyre gyakrabban jelennek meg és végül maradnak, szaporodnak. Éppen ezért a szemkörnyék ápolására különös gondot kell fordítani!

Miért pont a szem környéke ilyen problémás?

Lehet száraz, zsíros, kombinált az arcbőr, de egy dolog minden embernél nagyon hasonló, a szemkörnyék bőre. Ez a terület ugyanis mindenkinél kissé szárazabb, mint az arc többi része és a szövetek szintjén sincs annyira kipárnázva zsír- és izomszövettel, mint az orcák. Éppen ezért sokkal látványosabban öregszik. A napsugárzás káros hatásai is jobban látszanak rajta, emiatt érdemes idejekorán megkezdeni az ápolását, lehetőleg a leghatékonyabb módon. Vannak persze olyan esetek, mikor a karikák genetikai eredetűek – vékony bőr, melyen áttetszenek az erek -, vagy betegség miatt alakulnak ki a vizenyős táskák. Ezekben az esetekben tökéletes eredményt semmilyen szépségápolási szer sem hoz, de a megfelelő hatóanyagok enyhíthetik a problémát.

Csak semmi vegyszer!

A szem környékének finom bőrénél még inkább előtérbe kerül a természetesség. A tartósítószerek és vegyi anyagok ugyanis komoly allergiás reakciót okozhatnak, vagy éppen még inkább kiszárítják leheletvékony bőrt. Hogy ezt elkerüljük, mindig olyan szemkörnyék ápolót válasszunk, amely mentes az ilyen vegyületektől. A natúrkozmetikumok ilyenek.

Különleges hatású olajak rejtőznek a mindennapi élelmiszerekben

Sokan a levesek színezésére használják a magyar konyhában régóta ismert sáfrányos szeklicét, de ennek a bájos fűszernek az olaja kivételesen értékes. Főleg belsőleg használják, hiszen – többek között – segíti az emésztést és csökkenti a koleszterinszintet is, de a bőrápolásban is remek hatást érhetünk el vele, magas E-vitamin tartalmával és gyulladáscsökkentő hatásával több problémára is alkalmazható. A rizs ugyanilyen trükkös, hiszen főleg a tányérunkon találkozhatunk vele. Ugyan a rizsből készült tejpótló közismert, a rizsolajjal már jóval kevesebben találkoztak eddig. Pedig összetétele maga a fiatalság forrása, hiszen fitoszterolokat, oryzanolt és ferulsavat tartalmaz nagy mennyiségben, ezek a hatóanyagok pedig szabályosan életre keltik a fakó, fáradt bőrt.

Akár magadnak is kikeverheted a tökéletes szemkörnyékápolót

Manapság nem kell beérni a boltok, drogériák kínálatával, ha natúrkozmetikumokról van szó. Az E-keverdében nemcsak adott problémákra megoldást nyújtó, előre összeállított hatóanyagokat tartalmazó szemkörnyékápolóra lelhetsz, de akár te magad is összeállíthatod azt a szépítőszert, ami igazán neked való. Az ápoló olajok mellett öregedést gátló, bőrmegújító Acmella, uborka vagy épp tengervíz és alga kivonattal, sőt koffeinnel is gazdagíthatod szemkörnyékápolódat. Legyen szó karikákról vagy táskákról, fiatalabb vagy érett bőrről, mindegyik hálásan fogadja majd a természetes hatóanyagokat. Ráadásul – az illatszerboltokban kapható tubusos termékekkel szemben – a Mix Your Nature natúrkozmetikumai stift formában készülnek, így mindig magaddal hordhatod a táskádban, ha pedig úgy érzed, egy kis extra ápolásra lenne szüksége a szemkörnyékednek, máris előkaphatod és használhatod! Ez ilyenkor, télvíz idején különösen hasznos dolog, hiszen a hideg és a szél könnyen kiszáríthatja a bőrünket! Ne felejtsd használat előtt kicsit felmelegíteni, és a szem alatti részen kívülről befelé kezdve felkenni – ez utóbbi minden szemkörnyékre kerülő kence esetében igaz, legyen az krém, korrektor, vagy alapozó.

0
A kosár tartalma