Tavaszi nagytakarítás – kívül-belül

Ne szépítsük, a tavaszi nagytakarítás pont az a dolog, amit testünk-lelkünk nem kíván. Hogy miért? Mert többnyire „muszáj” meló, mert macerás, mert olyan dolgok kerülnek elő, amit annak idején azt sem tudjuk, hova pakoltunk és most meg azt nem tudjuk, mihez kezdjünk velük. Ráadásul iszonyú fárasztó az egész. Viszont… ha kész vagyunk, akkor csodás érzés a tisztaság és a friss illat, no meg a rend!

Hasonlóképp vagyunk a lelkünkben néha eluralkodó káosz felszámolásával is. Fáj, ha elkezdjük a rendrakást magunkban, de a végén megszabadulunk egy csomó felesleges félelemtől és szorongástól, önhibáztatástól, rossz gondolatoktól és sok más olyan dologtól, ami gúzsba köt minket.

Néha muszáj selejtezni, hogy legyen hely

A takarításhoz hozzá tartozik a selejtezés is a konyhában, a fürdőben, a szekrényekben. Ahogy a ruhásszekrény tartalmát át nézzük időről-időre és kiválogatjuk azokat a darabokat, amelyekben már sosem fogunk beleférni – igen, lássuk be, vannak ilyen gonosz ruhák -, vagy épp már évek óta nem viseltük őket és ezért vagy elajándékozzuk, ha jó állapotban van, vagy kidobjuk, úgy a lelkünkben is érdemes időnként átnézni a dolgokat.

Az élet maga adta rá a lehetőséget

Az elmúlt időszak különösképpen alkalmas volt erre a lelki nagytakarításra, hiszen a kényszerű elzártság a többi embertől új fényben mutatta meg kapcsolatainkat. Persze, már szétválogatni sem mindig egyszerű a lelkünkben lévő dolgokat, sokról úgy gondoljuk, hogy rém fontosak, míg másokat apróságnak tartunk. Van olyan is, ami túl nagy kihívásnak számít, és nehezen döntünk felőle. Assisi Szent Ferenc imájának első sora is erre utalnak.

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.

Rágódni nincs sok értelme, újrahasznosítani viszont igen!

Ha visszanézünk az eddigi életünkre, sok olyan dolgot láthatunk, amit lehetett volna máshogy csinálni. Sok olyat is, amire valójában sosem volt befolyásunk. És sok olyant emberrel is találkozhatunk, akik ilyen vagy olyan módon hatással voltak ránk. Bár a jó és rossz dolgokból egyaránt tanultunk az évek során, eljött az ideje annak, hogy ne hurcoljunk magunkban régi sérelmeket, hosszú időn át dajkált fájdalmakat. Mert azoknak semmi értelme. Igen, ezt mondják a guruk is, de ebben igazuk van. Minden negatív dolog és érzés, amit magunkba zárunk, minket károsít, bezár előttünk egy olyan ajtót, amelyen keresztül egy sokkal jobb, szebb életbe juthatnánk. Változtatni csak a jelenen, alakítani csak a jövőn lehet! A múlt arra jó, hogy kamatoztassuk az akkor tapasztaltakat, de nem szabad megengednünk, hogy elvegye a helyet az új dolgoktól. Vonjuk le a következtetéseket és majd legközelebb jobban csináljuk!

Mi az igazán fontos?

Lehet, hogy ez most önzőségnek tűnik, de a legfontosabb az, hogy önmagunkkal harmóniában éljünk. Hiszen, ha nem szereted önmagad, hogy szerethetnél mást igazán? Ha nem figyelsz eléggé önmagadra, mennyire lehet hiteles a mások felé fordított figyelmed? Ha te elhanyagolod a problémáidat, másnak sem tudsz segíteni igazán. Ahhoz, hogy másokat el tudjunk fogadni, önmagunkon kell először dolgozni.

Át kell gondolni az emberi kapcsolatokat is

A kényszerű bezártság miatt sok családban feszültség keletkezett, de sok esetben ez már korábban is létezett, csak nem tört ki, mivel mindenki szabadon jött és ment. Vannak, akik magukra maradtak, mert kiderült, hogy a baráti kapcsolataik mégsem olyan erősek. Ilyenkor a legkönnyebb másikra hárítani a felelősséget, pedig egy-egy ilyen dologban mindig kettőn áll a vásár. Egy jól működő baráti vagy párkapcsolatért, boldog családért dolgozni kell. Mindenkinek. Érdemes a lelki nagytakarítás során erre is fókuszálni és a megfelelő időben bevonni a másik felet is.

Titkos trükk: A pipereszekrény segít gondolkodni!

Kutatók – és nem csak a britek! – már jó ideje kimutatták tesztek és kísérletek során, hogy az élet nagy dolgairól való töprengést sokkal hatékonyabbá teszi, ha nem csak leülünk gondolkodni, hanem valami olyan tevékenységet végzünk, ami egy kicsit monoton. Ilyen a már említett ruhaválogatás, de tökéletesen megteszi a pipereszekrény átnézése is, ami amúgy évente minimum egyszer kötelező, hiszen a lejárt vagy régebb óta kibontott, de nem használt szépségápolási szerek nemcsak a helyet foglalják, de használatukkal akár árthatunk is magunknak.

Új élet, új krémek

A régi dolgok elengedését és az újak beemelését pedig akár a korábban használt kencék lecserélésével is támogathatjuk. A kidobásra ítélt, kőolajszármazékot tartalmazó, műanyagba csomagolt krémek és egyéb termékek helyett inkább válasszunk valami újat, olyat, ami természetes alapanyagokból van, például a ligetszépe olajat és zöldtea kivonatot tartalmazó Arcápoló Stiftet, vagy épp a rizs olajban gazdag, acmella kivonattal és koffein porral hidratáló Szemkörnyékápoló Stiftet. Sőt, akár a testápoló is lecserélhető a közkedvelt sheavaj és körömvirág olaj tartalmú, grapefruit és bergamott illatú Testápoló Stiftre, amelynek szintén műanyagmentes a csomagolása! Sőt, az E-keverdében akár a kedvenc összetevőinkből is elkészíttethetjük a szépségápoló szereinket!

Van, hogy egyedül nem megy

Persze ez mindig úgy megy, hogy elhatározzuk, mától elengedjük a rosszat és a jón dolgozunk. Sokszor a negatív élmények olyan mélyen berágják magukat a lelkünkbe, hogy a mindennapi életünket is befolyásolják, anélkül, hogy tudatában lennénk. Ilyenkor érdemes egy szakemberhez fordulni, akinek segítségével szépen, rétegről rétegre kibonthatjuk a dolgokat és vele dolgozhatunk azokon a felismeréseken, amelyek annak idején elmaradtak.